A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) átlagdíja 14,5 százalékkal nőtt az első napi kötések alapján, a múlt évi kampány első napi díjához képest - közölte a piacvezető netrisk.hu alkusz az MTI-vel.
Az elmúlt években a biztosítót váltók közel 40 százaléka ezen az alkuszon keresztül intézte ügyét, így az adatai reprezentatívnak tekinthetők.
Sebestyén László, a netrisk.hu vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, tavaly az első nap végén 11 700 forint, idén pedig 13 400 forint volt az éves átlagdíj.
Az átlag mögött azonban más a személy-, és más a 3,5 tonnánál könnyebb teherautók biztosítási díja. A személyautóknál 11 470 forintról nőtt a kgfb díja 13 016 forintra, míg a kis teherkocsiknál 19 227 forintról emelkedett 20 264 forintra.
Ennél az alkusznál az eddigi váltók az Allianz biztosítót (30 százalék), a Posta Biztosítót (20 százalék) és a Groupamát (10 százalék) részesítették előnyben.
A kiegészítő biztosítások sorrendje pedig a következő: minicasco (limitált szolgáltatás, de olcsó díj), aktív kárrendezés, kátyú- és defektbiztosítás, illetve vészelhárítás (assistance) szolgáltatás.
A biztositas.hu alkusz az első napot 2 ezer kötéssel zárta. Itt az átlagdíj 14 ezer forint, de ez felmehet akár 15 ezer forintig is. A személygépkocsik kgfb-díja itt is átlag alatti: 13 ezer forint - mondta Rácz István ügyvezető igazgató az MTI-nek.
Ennél az alkusznál az Allianz, az Uniqa és a Posta Biztosító az eddigi sorrend. A kiegészítő biztosítások sorrendje pedig a következő: kátyúkár, lopás és autópálya kockázatra kötött casco, illetve vadkár-biztosítás.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve