Elfogyóban a hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem-állami nagyvállalatok optimizmusa. A cégek aktuális gazdasági helyzetéről és növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index az előző negyedévhez képest a felére csökkent, így jelenleg 4 ponton áll. Az előző két negyedévbe ugyanis 11, illetve 8 pont volt.
A cégek egyre inkább visszafogják következő egy évre vonatkozó várakozásaikat. Az indexet meghatározó vállalati és makrogazdasági környezetre vonatkozó részindexek egyaránt negatív irányba mozdultak a harmadik negyedévben: azonban míg a vállalati részindex csupán 11-ról 9 pontra mérséklődött, addig a makro részindex mínusz 1-ről mínusz 9 pontra zuhant. A vállalatvezetők tehát még mindig jóval bizakodóbbak a saját cégük helyzetével kapcsolatban, mint a hazai gazdasági környezet változása kapcsán - mondta Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.
Kapcsolódó
A visszafogottabb várakozások két területen érhetők leginkább tetten. Egyrészt jelentősen (32-ről 22 százalékra) csökkent azon vállalatok aránya, amelyek a következő egy évben növekedést várnak, valamint 4 helyett már 8 százalék számol azzal, hogy cége a jelenlegi állapothoz képest kedvezőtlenebb helyzetben lesz. A következő egy évben alacsonyabb pénzügyi eredményekkel is számolnak a vállalati döntéshozók: az előző negyedévhez képest az árbevétel várt növekedése 1,6-ról 1,2 százalékra, míg a várt profitnövekedés 1,3 százalékról 0,6 százalékra mérséklődött.
A gazdasági kilátásoknál egy- és hároméves időtávon is jelentősen romlottak a várakozások. Rövid távon 19 százalékról 11 százalékra, míg középtávon 35 százalékról 22 százalékra esett a gazdasági javulást feltételező cégek aránya. Emellett bár a cégek túlnyomó többsége szerint (84 százalék) a gazdaságpolitikai intézkedések érdemben nem befolyásolják cégük helyzetét a következő egy évben, egy árnyalatnyival többen vannak azok, akik úgy vélik negatív (9 százalék), mint akik szerint pozitív (7 százalék) hatással lesznek rájuk.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve