A DK még tavaly küldött egy hivatalos adatigénylést az akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak, azt szerették volna megtudni, hogy a 2013 januárja és 2015. november 26-a között kapott tao-támogatásokat mire költötte a sportegyesület, kikérték a felhasználás során kötött szerződéseket is. A párt szerette volna megkapni az akkor még épülő, a stadionhoz hasonlóan szintén Makovecz-stílusú kazánház és a két új fűtött pálya beruházásaival kapcsolatos szerződéseket, illetve a kivitelezéssel kapcsolatos költségtervezetet is. Mivel az adatigénylésre nem érkezett válasz, bírósághoz fordult Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője.
A Székesfehérvári Törvényszék augusztusban született elsőfokú ítéletében részben arra kötelezte a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, hogy adja ki a kért információkat. Azért csak részben, mert a tavaly novemberben még épülő kazánházzal és a két pályával kapcsolatban csak akkor kell átadni az adatokat és a szerződéseket, ha az adatigénylés időpontjáig felhasználtak tao-támogatásokat az építkezéshez. Minden mást viszont megismerhet a DK, tehát a közel három év összes olyan megbízásainak és beszerzéseinek dokumentumait, amelyeket a társasági adókedvezmény jóvoltából befolyt milliárdokból fedezett az akadémia - írja a Magyar Narancs.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve