Az idei költségvetés Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) fejezetéből csoportosítja át azt a 6 milliárd forintot a kormány, amelyből létrehozza a költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai című fejezetben a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. betéteseinek kártalanítására szolgáló kárenyhítési keretet.
Az összeget a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetből, a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja terhére csoportosítják át. A kormány indoklása szerint ezen az előirányzaton ennyi megtakarítás várható.
Kapcsolódó
A 6 milliárdos keretből a Széchenyi Bank betéteseit kártalanítják, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által kifizetett kártalanítási összegen felül, úgy, hogy a fennálló követeléseket - a bankban fennálló állami tulajdonrész mértékével arányosan, azaz 49 százalékig - kifizetik.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kárenyhítési alapot állítanak fel a Széchenyi Bank betéteseinek. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyancsak csütörtökön közölte, hogy az állam a Széchenyi Bankban fennálló állami tulajdonrész mértékével arányosan, 49 százalékig helytáll a banknál elhelyezett betéteknek, az OBA által nem biztosított, azaz 30 millió forint feletti részéért. A kárenyhítési alapot a Nemzetgazdasági Minisztérium kezeli.
Az OBA egy héttel ezelőtti közleménye szerint Széchenyi Bank betéteseinek 13,957 milliárd forintnyi kártalanítást fizet az alap. A banknál a kártalanítás 1338 ügyfelet érint, közülük 1033 (77 százalék) magánszemély.
A Széchenyi Bank tevékenységi engedélyét december 5-én vonta vissza a Magyar Nemzeti Bank, mert a hitelintézet működése nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, és súlyosan megsértette a felügyeleti hatóság határozatát is. A bank további működése veszélyeztette volna az ügyfelek érdekeit, illetve a hitelintézet kötelezettségeinek teljesítését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve