A szóvivő szerint a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden menedékkérőt, beleértve a gyerekeket is huzamosabb ideig a határon elhelyezett, több méter magas drótkerítéssel körbevett konténerekben tartják majd őrizetben. Pouilly úgy látja, hogy Magyarország ezzel az új jogszabállyal megsérti a nemzetközi és az európai uniós jogból fakadó kötelezettségeit, a törvénynek ráadásul borzalmas fizikai és lelki hatása lesz a már egyébként is nagy szenvedésen keresztülment nőkre, gyerekekre és férfiakra. Mint hozzátette, a gyerekeket soha semmilyen körülmények között nem szabad őrizetbe venni.
Az UNHCR szóvivője emlékeztetett arra, hogy a szervezet már korábban is komoly aggodalmának adott hangot a Magyarország által emelt fizikai, továbbá a jogi és politikai akadályok miatt, amelyek csaknem lehetetlenné teszik a menedékkérők számára, hogy az ország területére lépjenek, menedékjogot kérjenek és nemzetközi oltalomban részesüljenek - írja az MTI.
A nemzetközi és uniós jogszabályok értelmében a menekültek és menedékkérők őrizetbe vétele csak nagyon ritka esetben igazolható, és minden egyes ember esetében egyedileg kell mérlegelni, szükség van-e a bezárására, éppen azért, hogy a hatóságok elkerüljék a törvénytelen önkényes és mindenkire kiterjedő őrizetbe vételt. Az őrizetbe vétellel szembeni alternatív lehetőségeket kivétel nélkül mindig előnyben kell részesíteni - jegyezte meg a szóvivő.
Mi változott?
Az Országgyűlés a kormány javaslatára kedden fogadott el a jogi határzárat szigorító módosításokat. Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését 138 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 6 - LMP-s és független képviselők által leadott - nem ellenében, 22 - zömmel szocialista - tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők.
A parlament döntésével kiegészítette a menedékjogi törvényt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre vonatkozó eljárási szabályokkal. Így ilyen időszakban menedékjogi kérelmet alapesetben a menekültügyi hatóság előtt személyesen, kizárólag a határon lévő tranzitzónában lehet benyújtani, a menedékkérőnek pedig a kérelme jogerős elbírálásáig ott kell várakoznia. Ezt a helyet ez alatt az idő alatt csak kifelé - vagyis a most meglévő tranzitzónák esetében Szerbia felé - hagyhatja el. Változik a gyermekvédelmi törvény is: azokat a 14 és 18 év közötti külföldi gyermekeket, akik kísérő nélkül érkeznek, tömeges bevándorlási válsághelyzetben szintén a tranzitzónában helyezik el a menekülteljárás idejére. A 14 év alatti, kísérő nélküli kiskorúak esetén azonban továbbra is biztosított a gyermekvédelmi intézményi elhelyezés.
A belügyminiszter indoklásában azt írta, hogy rengeteg illegális bevándorló él vissza a hatályos uniós jogszabályokkal: menedékkérelmet nyújtanak be, de az erről szóló döntést megelőzve szabadon mozognak az EU-ban, ami jelentős biztonsági kockázatot jelent. A kormány szerint a törvény elfogadása után azonban "senki sem léphet jogosulatlanul Magyarország és az Európai Unió területére".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve