A logisztikai pályázatok nagy népszerűségnek örvendtek a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési időszakban, így ezen forrásokra idén már nem lehet tenderezni − közölte lapunk érdeklődésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A szervezet kommunikációs főosztályától ugyanakkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy továbbra is érdemes figyelni a pályázati kiírásokat, mivel előfordulhat, hogy egyes pénzek közös kalapba való visszakerülésével ismét kiírnak néhány lehetőséget. Ilyen lehet a közel két éve meghirdetett, Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése című pályázati felhívás, amelyből eszközbeszerzésre, infrastrukturális és ingatlanberuházásra, illetve információs technológiafejlesztésre lehetett támogatást igényelni. A konstrukció népszerűségére jellemző, hogy többször is emelni kellett a 9 milliárd forintos keretet, így végül a tavaly októberi lezárásig 13 milliárd forint összegben fogadtak be pályázatokat.
A jelenleg is nyitva lévő tenderek közül − néhány, önkormányzatok számára elérhető, hulladékgazdálkodással foglalkozó mellett − a Közlekedési módok összekapcsolása, gazdasági központok intermodalitásának és közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése elnevezésű tarthat számot jelentősebb érdeklődésre. Bár a lehetőség nincs nyitva a vállalkozások előtt − csak a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a száz százalékban állami tulajdonú társaságok és szervek, az önkormányzatok és a felsoroltak konzorciumai számára −, áttételesen mégis húzhatnak belőle hasznot. A kiírásból ugyanis a logisztikai központok és térségek, ipari parkok (ipari területek), kikötők és repülőterek külső közcélú közlekedési infrastruktúrájának intermodalitást biztosító fejlesztéseit lehet támogatni, beleértve a kikötő megközelítésére szolgáló hajóút-fejlesztést és medencekotrást; folyótorkolat-elzárást és a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének védelmét biztosító, árvízvédelmi töltéssel, illetve partvédelmi művekkel kapcsolatos beavatkozásokat, valamint országos közforgalmú kikötők belső közcélú infrastruktúrájának fejlesztését is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve