Az ülésnap délelőtt 11 órakor, a megszokott módon napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően a kérdésekre várhatóan 12 és 13 óra között, az azonnali kérdésekre 13 és 14 óra között kerül sor.
A parlament honlapján elérhető információk alapján ebben az időszakban a fideszes Simon Róbert arról kérdezi majd a külgazdasági és külügyminisztert, hogy miként hatnak az autóipar hazai eredményei a gazdaságra, a foglakoztatásra és a vállalati kultúrára.
A szocialista Kiss László az emberi erőforrások miniszterétől vár választ arra, hogy milyen fejlesztések várhatóak a Szent Margit Kórházban, a jobbikos Egyed Zsolt pedig arról érdeklődik a nemzetgazdasági miniszternél, hogy mi lesz a diósgyőri kohászat sorsa, az LMP-s Sallai R. Benedek pedig a nemzeti fejlesztési minisztertől azt kérdezi, hogyan védi meg a kormány az internetsemlegességet. Az Országgyűlés ülése napirend utáni felszólalásokkal zárul.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve