A negyedszer elvégzett felmérés szerint továbbra is átlagosan hat embert készülnek megajándékozni a magyarok. Az ajándékok beszerzésére szánt kevesebb idő azzal függhet össze, hogy egyre többen vásárolnak az interneten, a tavalyi 52 százalék után 62 százalék. Így idén először beérte a karácsonyi netes ajándékvásárlás a bevásárlóközpontokban történőt, a plázákban ugyanis a vásárlók 64 százaléka vesz ajándékokat összefoglalójuk szerint.
A tavalyihoz képest 45-ről 37 százalékra csökkent azok aránya, akik már a karácsony előtti hónapokban spórolni kezdenek a kiadásokra, ugyanakkor 28-ról 31 százalékra emelkedett azoké, akiknek nem kell takarékoskodniuk az ajándékvásárlás előtt. Az előző évhez képest 11-ről 9 százalékra csökkent azok aránya is, akik hitelből finanszíroznák kiadásaikat.
Az ajándékok beszerzésénél a készpénz 71 százalékkal továbbra is a legnépszerűbb fizetési eszköz, ezt követi 30 százalékkal a hagyományos betéti kártya és 27 százalékkal az interneten keresztül történő bankkártyás fizetés. Egyre többen fizetnek érintőképes kártyával is, arányuk a tavalyi 27-ről 30 százalékra nőtt.
A reprezentatív, online kérdőíves kutatást a Budapest Bank megbízásából a Gfk végezte 2016. november 18. és 24. között, a 23 évesnél idősebb, ABC státuszú magyar lakosság körében, 500 fős mintán. Az A-tól E-ig tartó besorolásban a C státusz tekinthető az átlagos jövedelműnek, az A és a B ennél magasabb státuszt takar.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve