A napigazdasag.hu csütörtökön arról számolt be, hogy a NAV vizsgálatot indított néhány amerikai cégnél, és válaszul a washingtoni kormány arra készül, hogy megtiltja az adóhatóság vezetőinek a beutazást az Egyesült Államokba - írja a 444.hu. Az USA budapesti nagykövetsége hamarosan reagált a cikkre, és azt állították, hogy ők nem tudnak semmilyen rendkívüli adóvizsgálatokról, így ezekkel összefüggésben nem tiltottak ki senkit az USA-ból.
Viszont azt megerősítették, hogy néhány magyar személy ellen beutazási korlátozást foganatosítottak. Mégpedig azért, mert hiteles információ áll rendelkezésükre, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak.
A 444.hu. nem hivatalos helyekről úgy értesült, hogy a magyar kormányhoz közel álló, illetve a kormánynak közvetlenül is dolgozó személyek az utóbbi másfél évben több esetben is megpróbáltak kenőpénzt szerezni amerikai nagyvállalatoktól.
Az atv.hu-nak név nélkül nyilatkozott az egyik érintett személy, akit az amerikaiak kitiltottak. Olyan céget vezet, amelyik sok közbeszerzést nyert el, és az illető önmagát a Fidesz holdudvarához sorolja. Szerinte az amerikai intézkedés aránytalan. Úgy tudja, hogy tíz ember van a kitiltottak listáján, közülük hárman az adóhatóságnál dolgoznak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve