A portál cikkéből kiderül, hogy a kormány elkötelezett abban, hogy biztosítsa valamennyi megyei jogú város gyorsforgalmi úthálózattal való elérhetőségét, azonban most áttekintik a korábbi döntéseket és összehangolják a beruházásokat.
Emellett kiderült az is, hogy a "kormányzati szemlélet projektszintű" és amint áttekintették a beruházásokat, egységes határozatot hoznak majd.
Pár napja derült ki, hogy a visszavonja a kormány július 20-i határozatának azt a részét, amely az M1-es autópálya kétszer három sávra bővítésének előkészítését irányozta elő Budapest és Győr között és ugyan ezt célozta az M7-es autópályával is Budapest és Balatonvilágos között.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve