A szóvivő szerint a magyar miniszterelnök a tervek szerint találkozik Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével. A Napi.hu értesülési szerint a tárgyalások középpontjában a paksi atomerőmű bővítése és a Déli Áramlat lesz. Az előbbi esetében a - már Budapesten is irodát működtető - Roszatom, míg az utóbbi esetében a Gazprom érintett. Megfigyelők hangsúlyozzák, hogy az orosz állam és a Gazprom a Déli Áramlat megépítésének felgyorsításában érdekeltek, ugyanakkor az Európai Unió nyomást gyakorol az uniós tag országokra azért, hogy késleltessék a vezeték beindulását.
Az LMP vasárnapi közleményében azt írta: "Orbán Viktornak csak azok után lenne szabad Moszkvába utaznia, hogy a paksi bővítésről tárgyaljon, ha Magyarországon már lezajlott az atomenergiáról szóló társadalmi és szakmai vita". Ennek azonban semmi nyoma, a kormány az emberek háta mögött dönt a következő száz évről - fogalmazott Szél Bernadett, az LMP társelnöke, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke.
Erre reagálva Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn az MTI kérdésére közölte: udvariatlanság és hiba lenne, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívását Orbán Viktor magyar kormányfő bármilyen okra hivatkozva visszautasítaná, hiszen nagyon fontos, hogy áttekintsék az elmúlt egy év gazdasági eredményeit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve