Többen kölcsön akarták kérni a belvárosi ház lakójának kutyáját, hogy kicsit kimehessenek erre-arra - derül ki a Népszava este 8 után készült riportjából. Míg a külvárosokban és a belvárosi kis utcák sokaságában főleg kutyásokkal lehet találkozni este nyolc óra után, a nagyobb csomópontokban ilyenkor még van némi élet: késői műszakokból, túlórákból sietnek hazafelé többen is.
A Nyugati-pályaudvarnál járőröző, a napilap sajtómunkásait igazoltató rendőr kissé szomorúan konstatálja: alig akad dolguk, már felidézni sem tudja, mikor volt utoljára rendbontás itt az aluljáróban, ahol máskülönben egymást érik a különös alakok és esetek.
- Ilyenkor tíz után jó ha kétóránként beesik egy fuvar - mondja szomorúan a téren posztoló taxis, aki szerint a nullszaldóért küzdenek az unalommal egy-egy utasra várva. - Én legalább még küzdhetek. A kollégák fele viszont már lehúzta a rolót, jobbára azok, akik nem saját, hanem bérelt autóval dolgoztak.
A lapnak nyilatkozott Csada Gergely, aki nemrégiben állt be bringás futárnak, miután a járvány miatt végleg elvesztette idegenvezetői állását. Szerinte biztos, sőt jó pénzt lehet keresni most ezzel a munkával, igaz, ehhez keményen kell taposni a pedált, ami különösen hidegben nem kis kihívás. Felvetjük neki, hogy legalább a forgalom kicsi, de Gergely a fejét rázza: - Az üres utcák szinte vonzzák a sebességmániás autós őrülteket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve