A jelölt primák fejenként 5 millió forint jutalomban részesülnek. Minden kategóriában három kiválóság kap helyet, a közülük az Alapítvány kuratóriumának tagjai és a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) kibővített elnöksége pedig titkos szavazással választja ki a Primissimákat, minden területről egyet. Emellett a korábbi éveknek megfelelően idén is sms-szavazással dől el, ki lesz a közönségdíjas. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A Primissimák és a közönségdíjas 15 millió forinttal lesznek gazdagabbak.
A díjjal nem csupán elismerésünket kívánjuk kifejezni, hanem azt reméljük, hogy társadalomformáló erővel is bír, inspirációt és példamutatást ad a minél magasabb szintű teljesítményhez.- mondta Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A szavazás részletei rövidesen elérhetőek lesznek a www.primaprimissima.hu oldalon és a Prima Primissima Facebook oldalán.
A szárnyaikat bontogató fiatal tehetségek felemelése folytatódik, így idén is önálló, Junior Prima díjjal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc év alatti fiatalokat. A Junior Prima díj társalapítói - az MFB Zrt., az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Docler Holding, a Kavosz Zrt., az FHB Bank Nyrt. - a tudomány, a zene, a népművészet, a sajtó és a színház művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja, kategóriánként akár tizet is. A Junior Primák jutalma 2-2 millió forint.
Emellett idén is átadják a területi Prima díjakat, melyeket 19 megyében hárman nyerhetnek el. A díj célja a helyi közösségek erősítése és az értelmiségi eredmények elismerése. A díjazottak jutalma 1-1 millió forint.
| Kategória | Jelölt |
| Irodalom | Kodolányi Gyula, költő, esszéista |
| Marosi Gyula, író, dramaturg | |
| Oravecz Imre, költő, író, műfordító | |
| Színház- és filmművészet | Börcsök Enikő, színművész |
| Máté Gábor, színművész, rendező | |
| Sándor Pál, rendező | |
| Képzőművészet | Csáji Attila, képzőművész |
| Károlyi Zsigmond, festőművész | |
| Vojnich Erzsébet, festőművész | |
| Tudomány | Csíkszentmihályi Mihály, pszichológus, egyetemi tanár |
| É. Kiss Katalin, nyelvész | |
| Stépán Gábor, gépészmérnök, egyetemi tanár | |
| Oktatás és köznevelés | Csapó Benő, oktatáskutató, egyetemi tanár |
| Gyarmathy Éva, klinikai és nevelés lélektani szakpszichológus | |
| Petőfi Irodalmi Múzeum | |
| Építészet és építőművészet | Benczúr László, okleveles építészmérnök |
| Dévényi Tamás, okleveles építészmérnök, belsőépítész | |
| Tomay Tamás, okleveles építészmérnök | |
| Sajtó | Hajdú B. István, sportújságíró |
| Stumpf András, újságíró, publicista | |
| Vinkó József, újságíró, dramaturg, műfordító | |
| Sport | Kásás Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó |
| Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornász | |
| Taróczy Balázs, teniszező | |
| Népművészet és közművelődés | Ifj. Csoóri Sándor, népzenész, zenetanár |
| Fonó Budai Zeneház | |
| Levente Péter - Döbrentey Ildikó, közösségalkotó társak | |
| Zeneművészet | Baráti Kristóf, hegedűművész |
| Budapest Klezmer Band | |
| Kovács János, karmester | |
| Forrás: Napi.hu-gyűjtés | |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve