A 64 159 hektáros megyei vetésterületből 63 500 hektáron takarították be a termést, amely termőhelytől függően 5 és 14 tonna, átlagosan 9,3 tonna hektáronként. Ez a legmagasabb eredménynek számít országosan - tette hozzá. Mint mondta, júniusban úgy tűnt, hogy idén rekordtermés lehet kukoricából, de az augusztusi kánikula és csapadékhiány rontott az állományon; a szárazság miatt korábban, szeptember elején kezdődött és október végén fejeződik be a betakarítás - írja az MTI.
A NAK megyei elnöke szerint az egyre forróbb és csapadékszegény nyaraknak tudható be az is, hogy tíz évvel ezelőtt még 100 ezer hektáron termesztettek Tolnában kukoricát, a vetésterület 2017-re 79 ezer, 2018-ra 64 ezer hektárra csökkent. Az időjárás arra ösztönzi a termelőket, hogy a vízigényes kukorica helyett olajos és ipari növényeket, lucernát vessenek, vagy ültetvényeket telepítsenek.
A száraz őszi időjárás miatt a szokásosnál alacsonyabb, 13-15 százalék a szemek víztartalma, így alig volt szükség a termény szárítására - mondta. (Váratlan helyzet a napraforgónál - sokan nem örülnek.)
Vendégh Edit arról is beszámolt, hogy a vízi szállítás akadozása negatívan hatott a termény felvásárlási árára. A Duna alacsony vízállása miatt sem az európai uniós országokba, sem harmadik országba nincs jelentősebb export, a kukorica iránt belföldről az izocukorgyár, az etanolgyárak és takarmánykeverők felől van kereslet.
A termelők a jelenlegi, tonnánkénti 43 ezer forintnál magasabb árat szeretnének elérni, ezért akinek lehetősége van, tárolja a terményt. Az ár elmozdulására kis reményt jelenthet, hogy viszonylag kevés takarmánybúza van a piacon, ami 40-45 euróval drágább a kukoricánál; a különbség kiegyenlítődhet, de ez csak a következő év elején emelheti a kukorica árát - mondta a Tolna megyei elnök.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve