A növekedés mellett az is kérdéses, hogy a hazai kkv-k képesek lesznek-e felzárkózni a globális versenyben, hogy kiszolgálják a termelést. Lendületet kap-e a kutatás-fejlesztés az autóiparban, illetve hazánk képes lesz-e újabb beruházásokat ide csábítani - sorolta Kilián Csaba.
A hazai autógyártásra büszkék lehetünk, ez a szektor tudott elsőként talpra állni a válságot követően, teljesítménye háromszorosa az élelmiszeriparénak és nyolcszorosa a gyógyszergyártásnak. Az autóipari cégek 90 százalékban exportra termelnek, tavaly összesen 432 ezer autó és közel 2,5 millió motor jött le a futószalagokról.
Az autóipar a második legnagyobb munkáltató Magyarországon, ahol a nettó átlagbér 196 ezer forint.
Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes szerint a régió és azon belül Magyarország is egyre vonzóbb célpont a nyugat-európai és távol-keleti cégek számára. A kormány eddig összesen 63 céggel kötött stratégiai együttműködési megállapodást, amelyből 23 autóipari vállalat. Bízik abban, hogy az autóipar hozzáadott értéke növekedni fog és hazánk hamarosan Európa legiparosodottabb országává válhat.
Szabó a VW-botrányról, illetve annak hatásáról a magyar iparra csak annyit mondott, hogy a kormány mindent megtesz ezek enyhítéséért. Nem csak azért, mert a kereslet esetleges csökkenése közvetlenül is hat a hazai gyártásra, de ha a német gazdaság lassulna emiatt, az ránk is negatív hatást gyakorol.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve