Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes anyák. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt egy évben már több mint kétezren éltek. A rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munkába - idézik a közleményben Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt.
Szerinte a hasonló támogatások azért is fontosak, mert a 6 év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási mutatója 2010-hez képest jelentős, több mint tíz százalékpontos növekedéssel tavaly már megközelítette a 40 százalékot. A kismamák munkába állásához elengedhetetlen, hogy gyermekeik napközbeni ellátásáról könnyen elérhető, anyagi lehetőségeihez igazodó módon tudjanak gondoskodni. A támogatás mellett folyamatosan dolgoznak, hogy több bölcsődei férőhelyhez férhessenek hozzá a szülők. A munkahelyi vagy családi bölcsődei díjhoz nyújtott anyagi támogatás a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2022 nyaráig nyújt átmeneti segítséget a magyar családoknak.
A legfeljebb havi 40 ezer forint támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik gyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, hanem családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. A 20 hetesnél idősebb gyermeket nevelő szülők akkor vehetnek részt a programban, ha olyan településen vagy kerületben élnek, ahol nincs önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátás, vagy az igénylők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyeket, emellett van bankszámlájuk és hozzáférnek az Ügyfélkapuhoz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve