A nemzetközi pénzügyi szolgáltató, 21 európai országban elvégezett reprezentatív felmérése szerint hatásosak lehettek az adóhivatal egyre szigorodó szankciói, a válaszadók mindössze 5,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy határidőn túl fizeti ezt a kötelezettséget, míg a hiteleknél 12,2, a közlekedési bírságnál 11,7, a mobiltelefon számlánál 11,2 százalékos ez az arány.
Az oktatási költségek és a lakbér szintén olyan a tartozások, melyekre jobban figyelnek az emberek, az érintett megkérdezettek kevesebb mint 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy késik ezekkel a tételekkel.
Az alacsonyabb végzettségűek a legnagyobb arányban az adókat fizetik ki, míg a magasabb iskolázottságúak inkább az oktatási költségeket veszik előre. A középiskolát vagy ennél kevesebb iskolát végzettek legnagyobb mértékben a vezetékes telefonszámla kifizetését, míg a magasabb iskolázottságú érintettek a közlekedési bírságok befizetését halasztják el - derült ki a felmérésből.
Nemzetközi összehasonlításban is a közlekedési bírságokat fizetik a legtöbb európai országban késve az emberek, illetve az egyéb hiteltartozások kiegyenlítése kerül még a fizetendő sor végére. Több nyugat-európai országban az óvodai és bölcsődei költségekkel késnek sokat a lakosok, aminek oka, hogy magasak a gyerekgondozási díjak.
A felmérést 2015 harmadik negyedévében, Európa 21 országában 22 ezer fogyasztó megkérdezésével készítették, Magyarországon 1081 személy válaszolt a reprezentatív kérdőívre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve