Feldman Zsolt a legnagyobb magyarországi kiviültetvényben tett látogatásakor az MTI érdeklődésére elmondta: a tárca lehetőséget lát a kivi és a füge magyarországi termesztésében, ezért kezdeményezte az EB-nél a termeléshez kötött, hektáralapú támogatás kiterjesztését.
Ezen felül elindult ezen gyümölcsfajták ültetési szakmai feltételeinek kidolgozása, hogy telepítési támogatásra is lehetőség nyíljon.
A tervek szerint már a 2019-re vonatkozó támogatáskérelmek beadásakor jelezhetik igényüket a gazdálkodók a kivi- és a fügetermesztésre - tette hozzá az AM államtitkára.
Láthatóan komoly piaci igény van azokra a friss gyümölcsökre, amelyek nem messziről, tartósító eljárással eltarthatóvá tett formában érkeznek Magyarországra és árban is versenyképesek. Ezen felül a kivi- és fügeültetvények munkaerőigénye alacsonyabb sok más gyümölcskultúráénál, ezért is érdemes a gazdálkodóknak átgondolni ezt a lehetőséget ott, ahol megfelelőek a feltételek.
A Magyarországon legnagyobbnak számító, hathektáros kiviültetvény egyfajta mintaprogram. Arra is példa, hogy a térség adottságait kihasználva, innovációval, új technológiákat alkalmazva miként lehet az elhagyott zártkerteket ismét termelésbe fogni, sőt importot kiváltani - mondta Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a térségi Mura Nemzeti Program miniszteri biztosa.
Az agrártárcával egyeztetések kezdődtek arról, hogy miként lehet a kisebb ültetvények gazdáit támogatási forrásokhoz juttatni, és piacra segíteni, amire a közeli Nagyrécsén bogyósgyümölcsök termesztésére, feldolgozására és értékesítésére helyi gazdákból alakult termelői összefogás is példa lehet.
A mintegy hathektáros kiviültetvény szakmai vezetője, Miklós Ákos Márton azt mondta: a tavalyihoz képest megduplázódott a zöld kiviből a termésmennyiség, ami idén meghaladja a 20 tonnát, de ezen felül a sárga vagy gold kiviből is 3-4 tonnás termésre számítanak. A nemrég kezdődött betakarítás előtt már hónapokkal elkelt a teljes termésmennyiség, az egyik nemzetközi áruházlánc magyarországi hálózata árusítja a becsehelyi eredetmegjelölésű kivit, de a jelenlegi termésmennyiség többszörösére is lenne igény.
Nemrég a Pannon Egyetem Georgikon Karának kutatói és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a becsehelyi birtokon folyó fügekísérlet fajtavizsgálatán vettek részt. A most 226-fajta fügével zajló kísérlet során keresik azokat a változatokat, amelyek a leginkább alkalmasak a magyarországi viszonyok közötti nagyüzemi termesztésre. Ezt segíti többek között a Miklós Ákos Márton által betelepített fügedarázs is, az alig egymilliméteres porzórovarnak köszönhetően ugyanis keményebb héjú és magasabb cukortartalmú a termés.
Képünk forrása: MTI Fotó/Varga György
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve