A nem hivatalos végeredmény szerint Klicsko - aki az ukrán államfő mögött álló Petro Porosenko Blokkja jelöltjeként indult - a szavazatok 66,5 százalékát kapta, míg ellenfele, Boriszlav Bereza, a radikális Jobboldali Szektor (PSZ) volt szóvivője a voksok 33,5 százalékát szerezte meg.
A helyhatósági választások első fordulóját október 25-én tartották. Akkor Klicsko 40,5 százalékkal végzett az élen, a második helyen pedig Bereza 8,8 százalékkal.
Az önkormányzati választásokról szóló új ukrán törvény értelmében a korábbiaktól eltérően idén kétfordulós volt a polgármester-választás azokban a városokban, ahol a szavazásra jogosult lakosok száma meghaladta a 120 ezret, és az első fordulóban egy jelölt sem kapta meg a voksok több mint felét. Második fordulót Kijeven kívül még 28 városban kellett tartani. Országosan alacsony volt a részvétel a második fordulós választásokon, mindössze 34,08 százalékos. Kijevben még alacsonyabb, a választóknak csupán 28,35 százaléka járult az urnákhoz.
A 44 éves, egykori nehézsúlyú profi ökölvívó, Vitalij Klicsko 2014. június 5-e óta Kijev főpolgármestere.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve