Kobe Bryant 25 mérkőzésen viselte azt az általa dedikált mezt, amely a Sotheby's aukciósház egyik árverésén 5,8 millió dollárért (pénteki árfolyamon mintegy 2,1 milliárd forintért) kelt el.
Bryantet ennek a szezonnak (2007/2008) a végén – pályafutása során először és utoljára – megválasztották az idény legértékesebb, azaz legjobb játékosának (MVP) is.
Az a kép, amelyen Kobe ezt a bizonyos mezt viseli az NBA rájátszásában, áthatotta a popkultúrát, megjelent falfestményeken, könyvekben és újságokban
– idézi a Reuters a Sotheby's egyik vezetőjét. „A mez az ő vad elszántságának és szenvedélyének szimbólumává vált, amely világszerte visszhangra talált a közönség körében” – fogalmazott Brahm Wachter, az aukciósház utcai viseletekért és modern gyűjteményekért felelős vezetője.
Kobe Bryant meze így a valaha eladott második legdrágább kosárlabdamez lett – a legdrágább valaha eladott kosaras mez Michael Jordan nevéhez fűződik. Ugyanis szeptemberben 10,1 millió dollárért talált gazdára az a trikó, amelyet a Chicago Bulls legendája viselt az 1998-as döntő nyitómeccsén. Jordan akkor nyerte hatodik, egyben utolsó bajnoki címét.
A 18-szoros All Star és ötszörös NBA-bajnok Bryant 2020 januárjában hunyt el egy helikopterbalesetben, amelyben lánya és hét másik játékos is életét vesztette.
(Munteanu Malina Ottilia)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve