A párt taggyűlése után tartott sajtóeseményen Karácsony Gergely két napirendi pontot emelt ki, az egyik az idei országgyűlési választások tapasztalatairól és a további teendőkről tartott stratégiai vita, a másik a mandátumának átadása volt.
A stratégiai vitában döntés még nem született, de továbbra is két célt tartanak fontosnak, meg kell újítani Magyarországon a baloldali politizálást, és szövetséget kell kötni azért, hogy az Orbán-kormányt leváltsák - tette hozzá a társelnök.
Kapcsolódó
Kocsis-Cake Olivio azt mondta, nagy örömmel készül a parlamenti munkára, és nagy erővel szeretné megvalósítani a Párbeszéd innovatív javaslatait. Az országgyűlési frakcióban esélyegyenlőséggel, szociális kérdésekkel, uniós témákkal és nemzetpolitikával is szívesen foglalkozik majd.
"A Párbeszéd szerintem a kovásza lehet annak, hogy a következő időben összehozzunk olyan ellenzéki együttműködést, amely alkalmas arra, hogy 2022-ben leváltsuk a kormányt, én ebben szeretnék dolgozni" - mondta.
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője hangsúlyozta: a parlamenti frakció is a szociális demokrácia megteremtésén dolgozik majd, és meg szeretnék mutatni, hogy van olyan baloldali alternatíva a politikai palettán, amelyik képes az embereket az "elnyomásból" kihozni.
Úgy fogalmazott: "nem a széthúzásban vagyunk érdekeltek, nem a kirekesztésben, nem a gyűlöletkeltésben, hanem a szolidaritásban, az összetartásban, a közös munkában és az együttműködésben."
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve