A kormány 600 millió forint átcsoportosítását rendelte el a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból a Magyar Filmlaboratórium Nonprofit Kft. és a Mafilm Filmgyártási és Kulturális Szolgáltató Nonprofit Zrt. támogatására - derül ki a Magyar Közlönyben ma megjelent kormányhatározatból. Az elszámolásért a nemzeti fejlesztési miniszter felel.
A korábbi döntés szerint az Orbán-kormány által megszüntetésre ítélt Magyar Mozgókép Közalapítvány konszolidációjának ellenében az állam által 2011-ben létrehozott Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt.-hez (MNF) kerül a Mafilm és a Filmlabor, az ingatlanaikkal együtt. Ezzel kapcsolatban Andrew G. Vajna filmipari kormánybiztos úgy nyilatkozott, hogy a cégek divízióként olvadnak be az MNF-be, így a filmalap nemcsak pénzzel, hanem stúdióval, eszközökkel és laboratóriumi kapacitással is támogatja majd a filmgyártókat. A többi állami filmstúdiót (Objektív, Dialóg, Hunnia, Budapest Filmstúdió) a tervek szerint megszüntetik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve