Lázár János elmondta: mintegy 98 ezer ember, köztük 79 ezer szakdolgozó és 16 ezer szakorvos bérét emelik. Az orvosok újabb 100 ezer forintos emelésre számíthatnak, míg a szakvizsgával még nem rendelkezők és a gyógyszerészek 50 ezer forintos, a szakdolgozók 12 százalékos bérfejlesztésre. Idén az egészségügyi béremelés 82,5 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek - ismertette.
Lázár közölte azt is: a kabinet döntött a kórházak adósságrendezéséről is, valamint azon intézmények támogatásáról, amelyek strukturális változtatásokat hajtanak végre az adósság hosszú távú csökkentéséért. Erre 56 milliárd forintot hagyott jóvá a kabinet.
Ebből az intézmények 30 napon túli adósságát rendezik, de azokat az kórházakat is támogatják, amelyek az ellátás színvonalát növelő változtatásokat hajtottak végre.
Novemberben megkezdődik az egészségügyi ellátás során keletkezett összes adat digitalizálása, vagyis létrejön az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér - jelentette be a miniszter.
Az elektronikus személyi igazolványok első felhasználásaként az összes adat egy központi nyilvántartási rendszerbe kerül, amely átláthatóbb, kezelhetőbb rendszert hoz létre. A változás érinti az összes egészségügyi dolgozót és ellátást, vagyis a kórházak mellett például a háziorvosi ellátást, a szakrendelőket vagy a gyógyszertárakat.
A dolgozók egy központi rendszer részesei lesznek, amelyben az eddig manuálisan vagy más módon rögzített adatok egy helyre, egy központi felhőbe kerülnek. Ehhez használják majd elektronikus személyi igazolványaikat, amelyeket soron kívül állítják ki számukra. Mint mondta, március óta folyik az átállás előkészítése, amelynek keretében már 25 ezer leolvasót osztottak ki, további 14 ezer kiszállítása pedig már megkezdődött, az átállást folyamatosan valósítják meg.
A kezdeményezést a gyógyszerészi, az orvosi kamara és a kórházszövetség is támogatta. Lázár János szerint az egészségügy modernizálásában döntő jelentősége lehet a közhiteles adatok, folyamatok kontrollálásának.
Az új dél-budai kórházról szólva kiemelte: az elmúlt száz év legnagyobb egészségügyi fejlesztése lesz Budapesten, az új kórház hozzávetőleg 150 milliárd forintba kerül. Ez lesz Magyarország és valószínűleg az egész térség legmodernebb ellátó intézménye - mondta a miniszter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve