Újabb részletek derültek ki a Teréz körúti robbantás ügyében. A gyanúsított P. László állítólag emailt küldött a Belügyminisztériumnak, melyben leírta a két rendőrjárőr megölésének szándékával működésbe hozott robbanószerkezet összetételét, illetve a robbanószerkezet elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel áll majd elő.
Az ügyészség közleménye szerint a 24 éves feltételezett robbantó egy millió euró összegű készpénzt követelt, hogy többet ne kövessen el gyilkos robbantásokat. A vádat ezért kiegészítették terrorcselekmény előkészülete bűntettével is, melynek törvényi büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.
Kapcsolódó
Eddig csak előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és robbanóanyaggal visszaélés miatt akartak vádat emelni, azok büntetési tétele 10 vagy 20 év, de akár életfogytiglani fegyházbüntetés.
A vádirat azzal is kiegészült még, hogy vélhetően a férfi a két rendőr megölése után a náluk lévő szolgálati lőfegyvereket is meg akarta szerezni. "A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy a robbanás közvetlen közelében lévő járőrök, illetve a robbanás 2,5-3 méteres körzetébe tartózkodó járókelők az életüket veszítsék, az attól távolabb lévő személyek testi épsége, egészsége jelentős veszélybe kerüljön" - írja az ügyészség közleményében.
A címlapképen a gyanúsítottat vezetik a tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján, forrás: MTI Fotó/Mihádák Zoltán
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve