Feldman Zsolt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Zala megyei igazgatóságának agrárfórumán beszélt arról, hogy a vita során nagy valószínűséggel nem változnak az alapelvek, miszerint a hivatásszerűen gazdálkodók vásárolhatnak és használhatnak termőföldet, megpróbálva kizárni így a földspekulációt. A földforgalmazás szabályozásával a családi, valamint a kis- és közepes gazdaságokat kívánja támogatni a kormány, amely a helyi közösségek érdekeit is szeretné megjeleníteni a jogszabály révén.
"Minden bizonnyal nagyon komoly hullámokat fog verni" az országgyűlési vita, de nagyon erős cölöpöket ver le a jogszabály - fogalmazott a helyettes államtitkár.
A stratégiai agrárpolitikai feladatokat részletezve kijelentette: a föld mellett a víz védelme a másik legfontosabb eleme a magyar mezőgazdaságnak. Elmondta, június 30-ig kidolgozzák a Nemzeti Vízgazdálkodási, Öntözési és Aszálystratégiát, amelyben konkrét tervek szerepelnek majd a megvalósításhoz szükséges műszaki, emberi vagy pénzügyi erőforrásokra.
A magyarországi mezőgazdaság jelenlegi helyzetét elemezve és a jövőbeni terveket említve Feldman Zsolt kifejtette: az ágazat célja, hogy az élelmiszer-kereskedelemben a hazai termékek aránya 80 százalékra nőjön, az export 10 milliárd euróra bővüljön, miközben a kivitelre szánt kész vagy félkész termékek arányát 70 százalékra kellene növelni. Mindezek mellett a termelés biztonságának növelése, az agrármunkahelyek megőrzése, a családi gazdálkodói kör megerősítése, illetve a természeti és biológiai erőforrások védelme is elengedhetetlen.
A helyettes államtitkár azt mondta: 2013-ban közel 691 milliárd forint európai uniós és magyar állami támogatásra számíthat a magyar agrárium, a pénzből 560 milliárd az uniós forrás, a maradék a nemzeti költségvetésből származik. Külön összegek vannak például sertésprogramra, állattenyésztési feladatokra, méhészeti tevékenységre, s "minél többféle ilyen jogcímet szeretnénk életben tartani". Hozzátette, hogy az évente érkező területalapú támogatások 10 százalékát lehetőség van differenciált agrárpolitikai célokra elosztani, így juthat pluszforrás a juhok, húsmarhák tenyésztésére, munkaigényes dohánygazdálkodásra, zöldség- és gyümölcstermelési programokra vagy a biztosítási díjak támogatására.
Feldman Zsolt jelezte azt is: a minisztérium "ugrásszerűen növeli" az általa működtetett középiskolák számát, 46 agrár képzőhelyet vesz át, és megteremti ezzel a középfokú oktatás bázisát, ami nélkülözhetetlen a magyar mezőgazdaság szakember-utánpótlásához.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve