A felvételi szezonon már túl vannak a diákok, az idén szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre 106 ezren jelentkeztek. A legnépszerűbb célpontok között voltak a gazdaságtudományi képzések, amelyek piacára jövőre új szereplő léphet be. Mégpedig egy nagyágyú: az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE).
Az egyetem ugyanis teljes körű, üzleti képzéseket is nyújtó gazdaságtudományi kart akar létrehozni, amely már a 2018 szeptemberében elrajtolna, ha megérkezne az ehhez szükséges támogatás - tudta meg a Buksza, a Napi.hu szerkesztőségi blogja. Mindezt hivatalos, minisztériumi forrásból még nem erősítették meg.
Kapcsolódó
Régmúlt, közelmúlt, jövő
Bár az egyetemen jelenleg is folyik gazdaságtudományi oktatás, az a társadalomtudományi karon belül működik, és elsősorban az elméleti, makrogazdasági területre koncentrál. A tervek szerint ez a képzés megmarad, de létrejön egy új gazdaságtudományi kar.
A meglévő gazdaságtudományi tanszék ugyan akadémiai szempontból jelentős, ám a közgazdaság-tudományi oktatásban a hallgatók többsége, 80-90 százaléka az üzleti képzéseket veszi igénybe, ami az ELTE palettájáról egyelőre hiányzik. Eredeti cikkünkben a forrásunk alapján pontatlanul írtuk, hogy az ELTE, illetve jogelődje volt az első, ahol ilyen képzés indult. Egy olvasónk ugyanakkor levéltári iratokkal bizonyítva jelezte, hogy a Műegyetem - a mai Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elődje - már 1915-ben adott ki közgazdász ill. közgazdász-mérnök fokozatot. (A pontatlanságért az olvasók elnézését kérjük.)
Pénzkérdés
Információink szerint az ELTE gazdaságtudományi karának létrehozásáról megszületett az elvi döntés, az egyetem vezetői már tárgyaltak róla és az intézmény szenátusa várhatóan a napokban hozza meg a végső döntést. Innentől pénzkérdés az ügy, az ugyanis egyelőre még nincs meg.
Bár az ELTE vezetése régóta szeretné, ha az egyetem üzleti gazdasági képzéseket is nyújtó gazdaságtudományi karral is rendelkezne, eddig nem volt rá pénz, és támogatás nélkül a közeljövőben sem lenne rá forrás. Úgy tudjuk, hogy az egyetem most ígéretet kapott arra, hogy megkapja az új kar elindításához szükséges 500 millió forint nagyságrendű állami támogatást.
Enélkül nem tudják létrehozni a kart. Megkérdeztük a támogatás folyósításában illetékes szaktárcát, az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy megkapja-e az ELTE a tervezett gazdaságtudományi kar indításához szükséges összeget - amint megérkezik a minisztériumi válasz, frissítjük a cikkünket.
Ha lesz pénz
Az új kar pontos működési módját, szervezeti egységeinek kialakításét egyelőre még csak tervezik, ám ha megkapják a szükséges félmilliárd forintot, akkor már a 2018-2019-es tanévben elindíthatják a új képzéseket, azaz a diákok jelentkezhetnek az ELTE közgazdászképzésére.
Ha megjön a támogatás és elindul a gazdaságtudományi kar, akkor a rajt után mielőbb bővíteni szeretnék a tevékenységét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2018-ban indulnának az alapszakok, egy évvel később a mesterszakok, közben pedig a doktori iskolát is létrehoznák.
A mesterképzések és a doktori iskola elindítása kulcsfontosságú. Az ELTE ugyanis olyan gazdasági kart szeretne, amely vezető szerepet játszik a magyarországi közgazdasági felsőoktatásban. Ahhoz, hogy az ELTE-s kar ne egy legyen a sok közül, szükség van a mesterképzés és a doktori iskola lehető leggyorsabb elindítására,
címlapkép: ELTE lágymányosi campusa - Fotó: MTVA - Jászai Csaba
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve