A visszaélések megelőzése érdekében súlyosabb jogkövetkezményekkel jár, ha valaki elmulasztja bejelenteni a munkabalesetet. Ha ezt a sérült munkavállaló nem teszi meg, akkor neki kell bizonyítania, hogy a baleset a munkavégzéssel összefüggésben történt. A bejelentést a továbbiakban elektronikus úton is meg lehet tenni. (A lépésre szükség is van, hiszen amellett, hogy nő a munkabalesetek száma, a munkavédelmi előírásokat sem tartják be a cégek.)
A törvény - amelyet 135 igen, 7 nem és 31 tartózkodó szavazattal fogadtak el - a honvédségen belül is lehetőséget teremt a munkavédelmi tevékenység és a munkavédelmi érdekképviselet optimális megszervezésére és működtetésére.
A jogszabály-módosítás emellett rögzíti, hogy a közfoglalkoztatottaknak el kell fogadniuk a felajánlott képzéseket. Ha nem teszik, három hónapra kizárják őket a közfoglalkoztatásból.
Szintén új elem, hogy kiterjesztik a munkaügyi ellenőrzés hatályát a szociális szövetkezet tagjának tagi munkavégzésére, amitől a kormány a visszaélések lehetőségének csökkenését várja. A módosítás megszünteti továbbá a foglalkoztatási szövetkezetet mint szervezeti formát, az indoklás szerint ez nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.
Módosult a bérgaranciáról szóló törvény is, amely egyértelműsíti, hogy a felszámolási eljárás során a bérgarancia-támogatás igénybevétele miatt nem sérülhet a csődtörvény szerinti kielégítési sorrend. A parlament tisztázta azt is, hogy az egyes foglalkoztatást elősegítő támogatásokra mely európai uniós szabályok érvényesek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve