A kormány tervei között szerepel a szakképzési centrumok szakmai és módszertani megerősítése a szakmai kamarákkal együttműködve, továbbá a pályaorientáció terén is számítanak a központokra - mondta a lapnak az MTI szerint Kanzsalics Eszter, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) főigazgatója.
A 2014-2020-as uniós ciklusban a duális képzést, a szakképzésmenedzsmentet és az irányítást érintő, valamint a pályaorientációs, a tehetséggondozási és tananyag-fejlesztési feladatokra hétmilliárd forint keretösszegű uniós forrás áll rendelkezésre. Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre pedig 2020-ig tizenkétmilliárd forintnyi uniós forrást különítettek el - közölte a főigazgató, akinek nemrég még titokzatos felmondásokkal kellett szembenéznie.
Kapcsolódó
Reformokat szeretnének, ezért folytatják az átalakításokat. Például azt szeretnék elérni, hogy a középfokú oktatásban részt vevő fiatalok döntő többsége képes legyen kiválasztani a szakmáját, és a leendő munkáltató javaslata alapján válasszon szakképzést.
A szakképzés reformja során a kormányt az a cél vezérelte, hogy az oktatás minél inkább igazodjon a gazdaság igényeihez. A munkaerő-utánpótlás érdekében a szakképzés minőségi fejlesztését, az élethosszig tartó tanulás kiterjesztését egyre több ágazatra szintén nagyon fontosnak tartja az NSZFH főigazgatója - írja a Világgazdaság.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve