Belső vizsgálatot folytat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azzal kapcsolatban, miért lassult le az exportra szánt szántóföldi vetőmagok minősítése és okmánykiadása az utóbbi időszakban. A probléma az, hogy a nagy nemzetközi cégek más országokba vihetik a termelést, ha lassú a folyamatok kezelése - tudta meg az agrárszektor.hu
A portálnak ágazati szakértők a kialakult helyzet, főként takarmánykukoricánál veszélyezteti az évi több tízmilliárd forintos kivitelt. A Nébih ezt nem erősítette meg. A lassulást megerősítette a hatóság, de azt állítják, hogy az ügyintézési idő csak néhány nappal hosszabbodott meg, a minősítő bizonyítványokat pedig időben megkapják a piaci szereplők.
Azon pedig dolgoznak, hogy a működési hatékonyságot javítsák, ezért rendszeresen vannak belső vizsgálatok. De szerintük a lassulásban szerepe van annak, hogy év végén küldik a legtöbb magot engedélyezésre, valamint, hogy 2014-2017 között fokozatosan, évi 10-11 százalékkal emelkedett az exportra szánt vetőmagtételek mintaszáma.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve