Az államfő a lengyel nemzetbiztonsági tanács (RBN) ülése után újságírói kérdésre válaszolva azt is kijelentette: "nemrég még egyes lengyel politikusok Budapestet tekintették mintának. Most talán érdemes lenne felülvizsgálni ezt a véleményt".
Komorowski, mielőtt elnökké választották, a kormányzó Polgári Platform politikusa volt, amely éles belpolitikai harcot folytat a fő ellenzéki erővel, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságossággal. Utóbbi elnöke, Jaroslaw Kaczynski korábban többször kifejezte csodálatát a magyar miniszterelnök politikája iránt, a pártja számára vereséggel végződő 2011-es parlamenti választások után pedig kijelentette: "lesz még Budapest Varsóban".
Komorowski úgy vélte, hogy Ewa Kopacz kormányfő biztosan rákérdez majd Putyin keddi budapesti látogatására, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel csütörtökön Varsóban találkozik.
Az RBN ülésének fő témái az ukrajnai helyzet, a minszki tűzszüneti megállapodással kapcsolatos fejlemények, valamint a 2016-ban esedékes varsói NATO-csúcstalálkozó témakörei voltak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve