A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) több ponton megváltoztatta a Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása című (GOP-2011-1.3.1/A, GOP-2011-1.3.1/B, KMOP-2011-1.1.4/A) kiíráshoz tartozó pályázati felhívást. A pályázat pénzügyi feltételei javultak, aváltoztatásokkal a támogatási intenzitás a korábbi 45-ről 50 százalékra nőtt, az igényelhető támogatás maximális összege pedig 500 millióról 1 milliárd forintra emelkedett.
A pályázó személyénél újdonság, hogy ezentúl partner- és kapcsolt vállalkozás is indulhat a pályázaton az anyacég adataival, még akkor is, ha újonnan alapított projektcégről van szó. Ezzel megoldhatóvá vált a kötelező létszámvállalás kérdése, hiszen elegendő a leányvállalatnál vállalni a létszámtartást, nem pedig az anyavállalat globális összlétszámát kell teljesíteni - emelte ki az OTP Hungaro-Projekt. Az árbevétel-vállalás is jelentősen alacsonyabb lett: már elegendő azt alátámasztani, hogy a projektből két éven keresztül a támogatás 30 százalékát meghaladó árbevétel érkezik a cégbe.
A költségvetésben további könnyítés, hogy a kötelezően vállalandó bérköltség összegét 25 millió forintban maximálták, azaz ennyi bér és járulék elszámolása már elegendő a projekt teljesítéséhez.
Végül azok a vállalkozások is bekerülhetnek a kedvezményezettek közé, amelyek eddig egyetlen innovációs feltételnek sem feleltek meg: ha vállalják a részvételt a Nemzetközi Innovációs Menedzsment tanácsadásban, jogosulttá válnak pályázatot benyújtani ebben a kiírásban.
Kiegészült a biztosítékok köre: Amennyiben a kedvezményezett nem a saját gazdasági adatai alapján kerül értékelésre, csak abban az esetben pályázhat, ha tulajdonosa vállalja, hogy készfizető kezességvállalás formájában biztosítékot nyújt a projekthez kapcsolódóan.
A pályázat a közép-magyarországi régióban lezárult.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve