Hét helyszínen is emelkedést mutatott a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve folyamatos emelkedés várható - mondta a Magyar Hírlapnak Rusvai Miklós virológus. Ez a tendencia azt mutatja, hogy nagy valószínűséggel idén nem várja ki a nagyobb mértékű emelkedés az októbert, hanem legkésőbb szeptemberben elkezdődik.
Augusztusban fokozatos esetszám-növekedés várható, míg a meredek emelkedés az iskolakezdés, a szabadságolási periódus végén várható, amikor sokan hazajönnek külföldről, a gyerekek visszamennek az iskolába, és a közösségi találkozások száma jelentősen megnő, ami miatt a vírus fokozott terjedésbe kezd.
Kapcsolódó
A korlátozásokról elmondta, a magas, hatvan százalék fölötti átoltottságú országok, mint Nagy-Britannia és Izrael esetében is megfigyelhető, hogy újabb szabályokat kell bevezetniük, mert emelkedni kezdtek a fertőzöttségi számok. Rusvai Miklós szerint a maszkviselés hamarosan visszatérhet, amit elsősorban a bevásárlóközpontokban, a tömegközlekedési eszközökön, illetve a zárt helyeken vezethetnek be. A következő lépés nagy valószínűséggel az oltottsági igazolvány visszavezetése lenne a zárt téri eseményeken és sporteseményeken, ami jó is lenne, amikor már szükséges lesz, a legutolsó intézkedés pedig bizonyos események tekintetében a létszámkorlátozás lehet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve