Az IM parlamenti államtitkárának leváltása teljes meglepetés, az tárcánál eddig egyetlen kombinációban sem jött szóba személycsere - írja az Index. Répássy nevéhez - más a személycserék miatt emlegetett politikusokkal ellentétben - az elmúlt években nem kapcsolódott sem szakmai, sem személyes botrány. A portál nem tudta elérni Répássyt.
Répássy Róbert 1998 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. 2010 és 2014 között a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára volt, 2014-től a Trócsányi László által irányított Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyetteseként dolgozott.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón már bejelentett néhány intézkedést. Kiderült, hogy a Miniszerelnökségen L. Simon László helyett Csepreghy Nándor lesz a miniszter helyettese, a sok botrányt begyűjtő L. Simon azonban továbbra is államtitkár maradhat. Lázár megválik egy helyettes államtitkárától. Bódi Gábor távozásával megszűnik az infokommunikáció összehangolásáért felelős helyettes államtitkárság is. Lázár jelentette be azt is, hogy, távozik a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnöke, Nobilis Márton.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve