Este ülésezik az operatív törzs, amin nem zárható ki, hogy az eddigi enyhítésekkel szemben szigorúbb intézkedésekre tesznek javaslatot - mondta a heti kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondása szerint a kormány nem akar semmilyen pánikra okot adó nyilatkozatot tenni, azonban könnyen elképzelhető, hogy a környező országokban fellángoló vírushelyzet miatt napokon belül ismételt korlátozások, határzárak lehetnek.
Gulyás elmondása szerint az Országgyűlés ülésének összehívását kezdeményezik a kormánypártok hétfőre és keddre, hogy a parlament egy határozat formájában világos mandátumot adhasson a kormánynak a koronavírus-járvány miatt tervezett európai uniós hitelcsomag ügyében. Gulyás szerint olyan csomag kell, amely igazságos, amely a gazdagabb tagállamoknak nem ad több pénzt, mint a szegényebbeknek, amely a gazdasági növekedésre és a gazdaság újraindítására koncentrál, és politikamentes.
Az Országgyűlés jövő heti ülésén megtárgyalhatják a rövid távú lakáskiadást is. Olyan törvénymódosítást kezdeményeznek, amely teljes szabadságot ad az önkormányzatoknak a kérdésben - utalt a napokban felélénkült, elsősorban az Airbnb-n keresztül kiadott ingatlanok ügyéről.
Gulyás elmondta, a gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügyével összefüggésben a kormány foglalkozott a gyermekvédelem kérdésével, és áttekintette a kiskorúak büntetőjogi védelmét - írja az MTI.
A büntetőjog ezen a területen már most is szigorúbb, mint korábban volt, de a kormány várja a Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető irányításával felálló, a gyermekvédelmi rendszert áttekintő munkacsoport javaslatait, és ha kell, kész támogatni Btk.-módosítást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve