Módosítanák az állami támogatás nagyságáról és a folyósítás feltételeiről Budapesttel kötött szerződést is - értesült a Népszabadság. Az erről szóló indítványt az országgyűlés Rogán Antal vezette gazdasági bizottsága nyújtotta be a jövő évi költségvetést megalapozó törvényekhez beérkezett módosítók között. Az első Orbán-kormány még luxusberuházásnak minősítette a négyes metrót, és megvonta attól az állami támogatást. A Kelenföld és Bosnyák tér közötti szakasz állami támogatásáról szóló 2005-ös jogszabályt most átírná a második Orbán-kormány. Egyrészt a támogatás összegét a helyi önkormányzatok fejezetből az uniós fejlesztések fejezetébe kívánta áthelyezni, a projekt felügyeletét pedig az államháztartásért felelős minisztertől (aki jelenleg a nemzetgazdasági miniszter) a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hatáskörébe utalná - amely fölött az NFM áll.
Ezzel Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter újabb stratégiai projekt ellenőrzéséhez jutott. Ez nem az első ilyen irányú átcsoportosítás a nemzetgazdasági és a fejlesztési tárca között, korábban például az energetika cserélt gazdát.
A parlament 2003-ban fogadta el a metrótörvényt, amelyben az első szakasz megépítéséhez 154 milliárd forintot szavaztak meg. A jogszabályt két év múlva, Demszky Gábor polgármester sürgetésére módosították. A városvezető akkor azzal érvelt, hogy a két szakasz összevonásával a Kelenföldi pályaudvar és a Bosnyák tér közötti új metróvonal 300 milliárd forintra becsült költsége 15 százalékkal csökkenthető lenne.
Elszálltak a beruházási költségek - féltik az uniós támogatást
A módosított szerződésben nettó 208,8 milliárd forint támogatást vállalt az állam, s az ellenőrzési jogok gyakorlását segítő szakértői szolgáltatásra további 50 milliót szavaztak meg. A költségek mégis elszálltak. Tavaly már 370 milliárdra becsülték az első szakasz költségét, míg a Gazdagrét és Bosnyák tér közötti teljes vonal megépítését cirka 533 milliárdra.
Ezt veti fel javaslatának indoklásában a gazdasági bizottság is, utalva arra, hogy az Állami Számvevőszék már többször jelezte a 4-es metróval kapcsolatos aggályait. A bizottság szerint a feltárt gondok veszélybe sodorhatják a beruházás befejezését, és azt a lehetőséget is, hogy azt uniós pénzből finanszírozhassák, ezért szükségesnek tartják, hogy a beruházás finanszírozhatósága, illetve a 2015-ös uniós határidő tartása érdekében módosítsák a fővárossal kötött szerződést. A Budapestnek nyújtandó pénzügyi támogatás - korábban törvényben rögzített - összegét a javaslat elfogadása esetén az új szerződésben határoznák meg- írta a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve