A Kínai-Magyar Tiszta Energia Központ létrehozásáról szóló együttműködési megállapodást 2012. február 16-án írták alá a debreceni önkormányzat, a Debreceni Egyetem, valamint a kínai Shanghai Technology Transfer & Exchange Institute vezetői. Létrehozása néhány tízmillió forintba kerülhet az akkori bejelentés szerint.
Az aláírt dokumentum az együttműködés elvi alapjait rögzíti, s a felek jelenleg még tárgyalnak a szervezeti struktúra, a döntéshozatali mechanizmus kialakításáról, valamint a pontos projektterületek meghatározásáról - közölte a Napi Gazdaság Online érdeklődésére Papp László alpolgármester. Az együttműködő felek négy fő területet jelöltek ki: a környezetbarát, energiatakarékos világítási rendszerekkel kapcsolatos technológiák fejlesztését és azok piacosítását; az úgynevezett PCM-technológiák (fázisváltó anyagok) fejlesztését és piaci hasznosítását; a szolár-technológiák (a napenergia felhasználása) fejlesztésével kapcsolatos együttműködést; valamint a szennyvíztisztítással kapcsolatos új technológiák területét. A központ aktív hídképző intézményként kíván működni, mely a technológia- és tudásközvetítést kutatási és kapcsolatépítő tevékenységén keresztül valósítja majd meg, s tevékenysége az innovációs folyamatban kiterjed az alapkutatási, fejlesztési és alkalmazási területre is.
Folynak az egyeztetések egy energiatakarékos, környezetbarát fényforrásokat gyártó termelőegység Debrecenbe telepítéséről is - erősítette meg az alpolgármester, hozzáfűzve, a tárgyalások eredményessége érdekében azonban erről bővebb információt csak a tárgyalások befejezése után áll módjában adni.
A felek a központ működéséhez igyekeznek a két ország kormányának támogatását is megnyerni. E tekintetben az alpolgármester szerint biztató, hogy az együttműködési szerződés aláírásán képviseltette magát a Nemzetgazdasági Minisztérium. A dokumentum hatályba lépéséhez Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének jóváhagyására is szükség volt, Kósa Lajos polgármester ezt a közgyűlés elé terjesztette, amely a megállapodást egyhangúlag támogatta.
A piacképes technológiai megoldások a Kínai-Magyar Tiszta Energia Központon keresztül harmadik félnek is értékesíthetőek lesznek. A központ működtetésében, pénzügyi gazdasági alapjainak megteremtésében szerepet vállalhatnak olyan piaci szereplők, amelyek tevékenységüket tekintve kapcsolódnak a központ működési területéhez, akár az érintett technológiák alkalmazásával, akár az ipar- és gazdaságfejlesztés területén végzett tevékenységükkel.
Az eddigi tárgyalások alapján mind a kínai, mind pedig a magyar oldalon már láthatók azok a piaci szereplők, akik részt kívánnak venni a munkában - fogalmazott Papp László, hozzátéve, hogy a központot működtető nonprofit szervezet megalakítása, valamint a piaci szereplőkkel folytatott tárgyalások lezárása előtt azonban minderről még korai lenne nyilatkozni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve