A felmérés alapján a lakosság négy jól elkülöníthető csoportra osztható a környezetvédelemmel és a pénzügyekkel kapcsolatos attitűd szerint. A leginkább környezettudatos 17 százalék teljes életmódját áthatja a környezettudatosság, odafigyel pénzügyeire, míg további 34 százaléknak akkor fontos a környezetvédelem, ha az valamilyen megtakarítással jár. A nagyobb részben életkezdők által dominált mának élő, kockázatvállaló csoport 16 százalékot tesz ki, míg 33 százalék közömbösnek mutatkozik a környezetvédelem és a takarékosság iránt egyaránt.
Tízből nyolc ember számára ismert volt az ökológiai lábnyom fogalma, de a saját háztartásuk vélt ökológiai lábnyomát a többség alulbecsülte - ecsetelte a jegybank. Az ökológia lábnyomot csökkentő lépések közül pedig általában azokat teszik meg leginkább, amelyek azonnali megtakarítással kecsegtetnek - tették hozzá. Jelezték azt is, hogy például az élelmiszerek környezetvédelmi relevanciája nem tudatosul az emberekben, pedig egy átlagos magyar háztartás havi költségvetésének mintegy 30 százalékát ez a termékkör teszi ki.
Az MNB tájékoztatása szerint a megkérdezettek döntő többsége (83 százalék) ismer legalább egyet az utóbbi években elérhető zöld pénzügyi megoldások közül, 81 százalékuk azonban még soha nem élt ilyesmivel. A lakosság több mint a fele, 57 százalék ugyanakkor nyitott lenne további információkra ezzel kapcsolatban.
A fentiek tükrében a jegybank továbbra is nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóság és a pénzügyek közötti kapcsolat tudatosítására, ami "a jövőben is a Családi Zöld Pénzügyek Program alapvető célja lesz".
Az MNB 2020 decemberében indította útjára a Családi Zöld Pénzügyek programját, amely a felnőtteket célzó pénzügyi ismeretterjesztést, fogyasztói szemléletformálást kívánja kitágítani annak bemutatásával, hogy a pénzügyek a környezet, valamint a fenntartható fejlődés szolgálatába is állíthatók.
Az ökotudatosságot és a pénzügyeket vizsgáló közvéleménykutatását az MNB idén nyáron végezte el; a vizsgálat 1000 főre terjedt ki a 25-59 évesek körében, reprezentatívnak tekinthető - tájékoztattak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve