A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói az utóbbi hetekben több olyan weboldalt és fórumot is azonosítottak, ahol ismeretlen személyek koronavírus elleni csodaszereket próbálnak meg értékesíteni a lakosság részére. A minél nagyobb haszon elérése érdekében a bűnözők úgy állítják be ezeket a "gyógyszereket", mint amelyek szigorú bevizsgálásokon estek át, természetes hatóanyagokat tartalmaznak és teljes hatékonysággal képesek leküzdeni a koronavírus-fertőzést vagy annak bármely szövődményét. A nagyobb hitelesség elérése érdekében az elkövetők gyakran szakértőket szólaltatnak meg, stúdióbeszélgetéseket imitálnak és tudományosnak látszó tanulmányokra is hivatkoznak a hirdetéseik során - olvasható az ORFK honlaján.
Közelebbről megvizsgálva ezeket az oldalakat azonban hamar kiderül, hogy a hangzatos leírásokon túl sem az említett szerekről, sem azok terjesztőiről nem találhatunk semmilyen ellenőrizhető adatot, a megszólaltatott szakértők valójában nem létező személyek, a tudományos kutatások pedig sosem történtek meg. A bűnözők egyedüli célja ezekkel a hirdetésekkel, hogy minél több állampolgártól csaljanak ki pénzt, és ha végül küldenek is valamilyen terméket, annak forrásáról és az abban lévő hatóanyagok összetételéről és hatásáról semmilyen ellenőrizhető adat nem állapítható meg.
A kibernyomozók a bűncselekmény gyanúját megalapozó oldalak felderítése esetén minden esetben nyomozást indítanak az üzemeltető személyek azonosítása és felelősségre vonása céljából, valamint felveszik a kapcsolatot a tárhelyszolgáltatókkal a weboldalak internetről történő mielőbbi eltávolítása érdekében.
A rendőrség szerint fontos azonban, hogy internetfelhasználóként mindannyian tisztában legyünk a veszélyekkel és idejekorán felismerjük a hamis koronavírus-gyógyszerekre építő átveréseket. Egy dologban biztosak lehetünk:
a koronavírust egy csapásra megszüntető csodakészítmények nem léteznek, a fertőzés megelőzésére valóban alkalmas védőoltásokhoz pedig kizárólag az állam által felügyelt úton juthatunk hozzá.
Bármely hirdetés, amely ismeretlen forrásból származó csodaszereket ígér nekünk, átverés csupán. Mind a pénztárcánk, mind pedig az egészségünk megőrzése érdekében kerüljük el ezeket!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve