Falus Ferenc szerint az adatközléshez hozzá kellene tenni azt a mondatot, hogy "kedves lakosság, az adatok a lakosság nyugalmának megzavarására alkalmasak". Ezzel arra akart utalni, hogy teljesen bizonytalanok azok a számok, amelyeket közölnek, és tudni kellene azt, hogy a döntéshozóknak egyáltalán rendelkezésre állnak-e a hiteles adatok. Magyarországon az adatközlés összeomlott, pontatlan, és olyan kevés tesztet végeznek, amiből nem lehet következtetést levonni arra vonatkozóan, hol is tart a járvány - jelentette ki a volt országos tiszti főorvos.
A halottak száma szerinte többé-kevésbé pontos, de Falus a friss megfertőzöttekre gondol, a szigorítás-enyhítés kérdését csak a frissen fertőzöttek hiteles adatai alapján lehet mérlegelni. Szerinte a jelenlegi intézkedéseken nem szabad lazítani, ezeket fenntartani kell minimum, de lehet szigorítani kellene a vásárlótérben való tartózkodást - olvasható a portálon.
Hat hét szigorú karanténra van szükség ahhoz, hogy meg lehessen fékezni a járvány terjedését, enyhíteni pedig akkor lehet, ha 5 százalék alatt van a tesztek pozitivitása, Falus szerint ettől még nagyon messze vagyunk.
A karácsonyi enyhítés kapcsán megjegyezte, hogy a kormányzat rövidtávú politikai célt tart szem előtt a karácsonyi-újévi enyhítések kapcsán, holott szerinte az életben maradás lenne az elsődleges. Ha túl enyhék lesznek a szabályok, akkor januárban már a harmadik hullámmal szembesülhetünk.
Több országban Európában enyhítenek, ennek kapcsán Falus megjegyezte, hogy Franciaországban sokkal szigorúbbak és korábban bevezetett karantén intézkedések voltak, itthon ezzel elkéstünk, valószínűleg későbbre kellene tenni a karácsonyt - mondta arra utalva, hogy a pravoszláv karácsonyt később ünneplik. A karácsonyi vásárlások kapcsán azt ajánlja, hogy ne menjünk tömegbe semmiképpen - írja az atv.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve