Ezzel párhuzamosan enyhül a kórházakra nehezedő nyomás is. Pénteken reggel a covidos betegek számára fenntartott speciális, lélegeztető készülékes ágyak mintegy negyede, több mint 2000 fekvőhely, volt szabad. Az egészségügyi minisztérium utasítása alapján a csehországi kórházak fokozatosan megkezdik mindazokat a műtéteket is, amelyeket a járvány miatt halasztottak el - írja az MTI.
A tavaly március elején kirobbant koronavírus-járványban eddig 27 617 ember halt meg Csehországban, a napi elhalálozások száma az utóbbi napokban már száz körülire csökkent.
Ezzel egyidejűleg felgyorsult az oltási folyamat. A hivatalos statisztika szerint a vakcina első adagját eddig több mint 1,97 millió ember kapta meg, közülük 663 ezren már a második adagot is. Csehországban továbbra is kizárólag az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használják.
Vasárnap éjfélkor lejár az október eleje óta tartó szükségállapot, s a cseh kormány úgy döntött, hogy nem kéri a meghosszabbítását. Ennek alapján megszűnik az éjszakai kijárási tilalom és a lakosság szabad mozgásának korlátozása a lakhely szerinti járásra. Hétfőn az óvodások és az alsótagozatos iskolások egy része visszatérhet a tantermekbe, megnyílnak a gyermekruházatot és lábbelit árusító üzletek, valamint a papír- és írószerboltok is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve