Tegnap kapták a levelet az egészségbiztosítótól, hétfő délutánig már jelezniük is kell a háziorvosoknak, hogy 80 év feletti betegeik közül ki oltható jövő héttől a koronavírus elleni vakcinával. A háziorvosok egy listát is kaptak, ami egyben egy prioritási sorrendet is jelöl. A listán lévőkkel soron kívül kell felvenniük a háziorvosoknak a kapcsolatot.
1800 háziorvos fejenként egy ampulla Moderna vakcinát kap, ebből 10 idős beteget olthat be, további hatot pedig betegszállítóval oltópontra küldhetnek, ahol a Pfizer vakcináját kapják majd.
Kapcsolódó
Az RTL Híradónak nyilatkozó egyik háziorvos szerint ez káoszhoz vezet. Mások viszont arról számoltak be, hogy sok a megválaszolatlan kérdés: például volt olyan háziorvos, aki csak 12 fős listát kapott, és arra vonatkozóan nincsenek világos útmutatások, hogy a fennmaradó 4 helyre mi alapján jelölhet bárkit, vagy hogy ha a listán szereplőkből nem oltható valaki, akkor helyette hogyan választhat ki mást. Az sem tisztázott, hogy mi lesz a felbontott Moderna vakcinákkal, amelyeket 6 órán belül fel kell hasznáni és visszahűteni nem lehet.
Békássy Szabolcs, a háziorvosok online szervezetének elnöke az RTL Híradónak azt mondta, hogy bár feszes a határidő, a cél most az, hogy mihamarabb védelembe részesíthessék a pácienseiket.
Az RTL Híradó megjegyzi, hogy az oltások sorrendjét elvileg az oltási terv határozza meg, de ezt Magyarországon nem tették közzé, csak egy olyan kivonatot, amelyeben sem a 80 év felettiekről, sem a háziorvosok szerepéről nincs külön szó. Az oltási tervet Széll Bernadett független parlamenti képviselőnek sem adták ki, mondván az egy döntéselőkészítő anyag.
A kifogásokra az RTL Híradónak az Emmi azt válaszolta: nem igaz, hogy a háziorvosok lehetetlen határidőt kaptak volna az oltások kiértesítéséről. Továbbá hangsúlyozták, hogy az operatív törzs oltási munakcsoportot működtet, amely az oltások ütemezéséről több verziót is felállított, az egészségügyi szolgáltatók pedig minden ehhez szükséges információt megkapnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve