Bécsi mintára mozgó oltópontokat alakított volna ki a fővárosi önkormányzat annak érdekében, hogy az influenzaoltásokat a munkahelyeken (már ahol erre adottak a feltételek), illetve a házi orvosi rendelők mellett Covid-fertőzésnek kevésbé kitett helyen is beadathassák a budapestiek - írja a Népszava Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes tájékoztatására hivatkozva.
Kiss azt is elmondta, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának előző ülésén szóban elhangzott projektátvállalásra vonatkozó javaslatról egyelőre nem tárgyalt a városvezetés, mivel még nem kaptak semmiféle részleteket tartalmazó előterjesztést arról, hogy ezt mégis miképpen gondolja a kormány.
Kapcsolódó
Az sem egészen érthető, hogy az államnak hirtelen miért vált fontossá a Hermina garázs megépítése, holott korábban éppen Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár ajánlotta fel, hogy az erre adott állami támogatást a biodóm befejezésére is felhasználhatja a főváros. Most úgy tűnik, ez a pénz is ugrott.
Az viszont bizonyos, hogy a kormány nem ad engedélyt a 70 milliárd forintos fejlesztési hitel felvételére a fővárosnak - holott Tarlós István főpolgármestersége idején ezt nem tartották ördögtől valónak -, így a beruházások befejezése kérdésessé válik a fokozott kormányzati elvonások, a járvány és a válság okozta forráshiány miatt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve