A vakcinára való túlérzékenység extrém ritka, csak időleges ellenjavallatot ismernek jelenleg: akinek volt igazolt koronavírus-fertőzése, annak 3-6 hónapon belül nem érdemes oltatni, mert nagy eséllyel nem fog megfertőződni ez idő alatt - idézi az atv.hu.
„Ha van hatékony védőoltás, akkor a gyerekeknek is emberi joguk, hogy ne kelljen kipróbálniuk egy betegséget, ha el is kerülhetik” – fogalmazott a főorvos.
Mint mondta, teljesen egészséges gyerekekben is tud súlyos változatot produkálni a fertőzés: jelenleg is van olyan gyerek a Heim Pál Gyermekkórházban, akit lélegeztetni is kell, tehát távolról sem igaz, hogy a gyerekeknél ez mindig egy enyhe betegség.
A Heim Pál Gyermekkórházból eddig minden sokszervi elégtelenségben szenvedő gyereket haza tudtak engedni, és az a reményük, hogy a hosszú távú utánkövetéssel sem fognak találni bennük semmi bajt.
Mészner Zsófia szerint ettől a védőoltástól most már biztosan nem kell félni. Rámutatott, a Johns Hopkins amerikai egyetem nyilvántartása szerint több, mint 6 milliárd oltást adtak be, tehát van már tapasztalat annak ellenére, hogy kevés ideje áll rendelkezésre az ellenanyag.
A gyerekek oltását már számos országban elkezdték. Egyik vakcina sem tartalmaz élő koronavírust, nagyjából olyan oltási reakcióra lehet számítani, mint egy átlagos influenzaoltásnál – tette hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve