A katonák nem olyan feladatot látnak el, amihez egészségügyi szakmai képzettség kell, elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeznek majd, segítenek a hőmérőzésben is. Fő feladatuk, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltségét csökkentsék - mondta az MTI szerint Benkő Tibor.
Szólt arról is, hogy a köznevelési intézményekben az őszi szünetben végzett fertőtlenítési feladatok óta számos további helyről érkezett erre vonatkozó kérés a honvédséghez. A fertőtlenítési feladatokat folyamatosan végzik a katonák, köztük önkéntes tartalékosok is.
Emellett a katonák határbiztosítási, határzárási feladatokban és a humanitárius korridorok biztosításában is részt vesznek.
Benkő Tibort a veszélyhelyzetben fegyverrel járőröző katonákkal kapcsolatban elmondta: a katonának felszereléséhez tartozik az egyéni fegyverzet. A szolgálati szabályzatok 1974-től kezdve kimondták, és a 2005-ös HM-utasítás is azt rögzíti, hogy a katona az őrszolgálatot, a járőrfeladatot egyéni felszerelésben kell, hogy végrehajtsa. Ebben semmi új nincs - tette hozzá a miniszter.
A hallgatókat is vezénylik
Már az orvos- és egészségtudományi képzésre járó hallgatókat is vezényléssel fogják bevonni a járványügyi feladatok ellátásába, a tesztelésekbe és a kórházi betegellátásba. A tesztelési feladatokhoz sofőrködni más karokon tanulókat is bevonnak - értesült az Index.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve