A bejelentés szerint csütörtökön a nyugdíjas szervezetek - a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzeti intézkedések előírásait betartva - online megbeszélést tartottak és egy közös közlemény elfogadásáról döntöttek.
Eszerint a nyugdíjasok arra kérik a magyar kormányt, teremtse meg a feltételeit annak, hogy a 65 éven felüliek jelentős kedvezménnyel - a lehető legrövidebb időn belül - juthassanak hozzá:
Kapcsolódó
- az idősek ellenálló képességének növelése céljából, a gyógyszertárak által forgalmazott immunerősítő készítményekhez;
- a saját maguk és környezetük megóvása céljából, a védekezéshez szükséges eszközökhöz és szerekhez;
- a beszűkült társas kapcsolatok oldása céljából, az elektronikus kapcsolattartó eszközök használatához.
Emellett azt is kérik, hogy a közelgő ünnepek alkalmából az idősgondozó, a családsegítő, és a szociális támogatást végző önkormányzati és önkéntes civil szervezetek működési feltételeinek javítására a kabinet fordítson kiemelt figyelmet.
A kormány keddtől újra bevezette a vásárlási idősávot a 65 éven felülieknek, ez az intézkedés azonban más, mint a tavaszi volt. Akkor valóban elkülönítették egymástól a 65 éven felülieket és a fiatalabbakat, ugyanis 9-12 óra között csak a nyugdíjasok, azon kívül csak a többiek léphettek be a boltokba. Most a 65 éven felülieket nem korlátozzák, hiszen ők bármikor vásárolhatnak az élelmiszerboltokban, a patikákban és a drogériákban. A többiek számára azonban a hétköznap 9-11 óra, illetve a hétvégén 8-10 óra közötti időintervallum tiltott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve