Egy nap leforgása alatt 3989 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 86 769 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Soha ilyen magas nem volt még az új betegek száma.
Emellett egy másik szomorú rekord is született, mivel egy nap alatt elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg. Így a halottak száma 1973 főre emelkedett, 20 856-an pedig már meggyógyultak.
Kapcsolódó
Az aktív fertőzöttek száma 63 940 fő. Az aktív fertőzöttek 25, az elhunytak 32, a gyógyultak 28 százaléka budapesti.
A hivatalos adatok szerint jelenleg 4767 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 348-an vannak lélegeztetőgépen - adta hírül a koronavirus.gov.hu. Egyetelen nap alatt 350 fővel nőtt a kórházban ápolt betegek száma. Ennél nagyobb napi ugrás eddig csak egyszer, október 30-én volt (556 fő).
A tájékoztatásból kiderül, hogy az előző napi visszaesés után kissé újra nőtt az új tesztek száma. Mivel az új esetek száma még jobban emelkedett a laboratóriumi vizsgálatok 27,28 százaléka bizonyult pozitívnak - ez pedig újabb szomorú csúcsértéket jelent. A pozitivitási arány így már több mint ötszöröse a WHO ajánlásának, amely szerint a 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány jócskán meghaladja a WHO maximális határként megszabott 12 százalékos értékét is.)
A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik.
Hétfőtől tovább szigorodtak a maszkviselésre vonatkozó szabályok: már a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező a maszkot viselni, azt csak az étel és ital fogyasztása idejére lehet levenni. A rendőrök fokozottan ellenőrzik a maszkviselést, és ha valaki nem tartja be a szabályokat, azt megbüntetik.
Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért. Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket
Az operatív törzs jelenleg 56 óvodában és 5 iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 32 osztályban és 15 iskolában digitális munkarendet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve