Rövidesen soha nem látott esetszámot produkál az ötödik járványhullámot uraló omikron koronavírus-variáns, ez pedig nagy teher lesz az egészségügynek - mondta az InfoRádiónak Kacskovics Imre, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára. Ezért azt javasolja, a rizikócsoportokba tartozók kérjék a negyedik oltást.
"Most, a következő hónapban fog kibontakozni az omikron-hullám, vélhetően tetőzni is, ezért kerülni kell a zárt helyeket, így a jacuzzit, az élményfürdőt vagy a szaunát is, amelyek teret adnak a fertőzés közvetlen átadásának. Vannak olyan lehetőségek, amelyek szerint a családok bungalószerűen tudnak pihenni, elkülönülten, lehet ilyenekkel élni, a nagy fertőzési kockázatot vissza kell fogni"
- mondta a szakember.
A védőoltásokról Kacskovics Imre azt mondta, nyújtotta védelem az omikronnal szemben viszont szerinte korlátozott, mert az omikron hatékonyabban tudja kikerülni az oltásokat, mint a delta vagy a korábbi verziók, nagyon jelentős az eltérés az úgynevezett tüskefehérjén, ahol a vírus a sejtet meg tudja fertőzni.
Hozzátette: "Azt is látjuk, hogy a harmadik oltás szükséges ahhoz, hogy az ember ne betegedjen meg a vírustól, és mivel a magyarok viszonylag régen, augusztusban kezdték beadni a harmadik oltást, én jó szívvel ajánlom az időseknek, az immunhiányoknak és az egészségügyi dolgozóknak, hogy a negyedik oltást is érdemes felvenni."
Szerinte pár nap alatt felszalad az antitestszám az oltás után, nem kell a védettségre hetekig várni, vagyis aki a veszélyeztetett csoportok valamelyikébe tartozik, még az omikron-robbanás előtt be tudja magának adatni a szükséges oltást.
Szerdán már napi rekordot döntött az új fertőzöttek száma Magyarországon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve