Túl vagyunk a járvány harmadik hullámának csúcsán, de csak óvatos optimizmussal tekinthetünk az adatokra - mondta a Népszavának Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tanácsokat adó Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapat tagja. Ha az új esetek számának a hétnapos mozgóátlagát vesszük, akkor azt látjuk, hogy március 24 és 27-e között elértük a járvány csúcsát.
Akkor 9000 fölötti napi esetszámokat mértünk, most az egyhetes átlagos esetszám 5000 körüli. A járványügyi fordulat körülbelül két és fél héttel a március 8-i intézkedéseket követően állt be. Jelen pillanatban a harmadik járványhullám csúcsához képest mintegy 40 százalékkal csökkent az átlagos napi regisztrált esetszám. Ez azonban még mindig veszélyes zónának minősül: nagyságrendileg a második járványhullám csúcsának megfelelő értéknél járunk.
Kapcsolódó
Ami a következő heteket illeti az egyik nagy bizonytalanságot jelentő tényező maga a nyitás és az ezzel járó kontaktusnövekedés. Például, ha a kontaktusok száma olyan maradna, mint amilyen húsvét előtt volt, akkor körülbelül kéthetente megfeleződhetne a napi esetszám, gyakorlatilag hetek alatt eljuthatnánk oda, hogy csak napi néhány száz új megbetegedést regisztrálunk. Ezt a folyamatot lassítani fogja a korlátozó intézkedések feloldása, és innentől kezdve az a nagy kérdés, hogy hány héttel lesz hosszabb a lejövetel. Ha csak tíz százalékkal emelkedik a kontaktusok száma, akkor két hét helyett máris négy hét kell az esetszám feleződéséhez.
Az lenne a jó gyakorlat, ha az eddigi szigorú intézkedésekből lépésenként mindig csak egyet-egyet vennénk vissza, az összes többit fönntartanánk. És közben folyamatosan nőne az átoltottság. Azt gondolom, ha elég fegyelmezettek leszünk április-május folyamán, és az oltottak száma is kellően magas, akkor nyár elejére eljuthatunk a teljes nyitásig
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve