A Neumann Labs magyar tulajdonú diagnosztikai laboratórium a koronavírus tavaly tavaszi hazai kirobbanása óta kínál PCR koronavírus-vizsgálatot. A labor eddig 100 ezer feletti tesztet végzett el ez elmúlt hónapok során, melyek 16 százaléka mutatott ki koronavírus-fertőzést a laboratórium közleménye szerint.
Az utóbbi időben megjelent új koronavírus-variánsok világszerte újabb kihívások elé állítják a járvány elleni védekezést, hiszen Európában a korábbinál fertőzőképesebb brit mutáns jelenleg a fertőzöttségi adatok romlását okozza, míg a dél-afrikai variáns csökkentheti a vírussal szembeni védőoltások hatékonyságát.
A Neumann Labs olyan új PCR technológiát vezet be most, mely képes a különböző koronavírus-variánsok kimutatására. Frissen elvégzett koronavírus-vizsgálatai azt mutatják, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei okkal tulajdonítják a járványgörbe utóbbi napokban tapasztalható stagnálását, romlását a brit mutánsnak, hiszen a cég által frissen elvégzett vizsgálatok fele már ezt a variánst mutatta ki a magyar fertőzötteknél.
Az utóbbi időben a koronavírus különböző mutációi kezdtek el terjedni világszerte, melyek átírhatják a járvány elleni védekezés eddigi forgatókönyvét is. Éppen ezért lehet kulcsfontosságú, hogy információnk legyen arról, hogy a koronavírusos-betegeket melyik variáns fertőzte meg - hívta fel a figyelmet Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője.
A labor által kifejlesztett új, kombinált PCR teszttel, ezek nagy biztonsággal kimutathatóak. Minden olyan mintát, amiben erős fertőzést találnak, megvizsgálják, hogy a brit variáns vagy egy ahhoz némileg hasonló úgynevezett európai variáns, vagy pedig a dél-afrikai/brazil variáns jelen van-e benne. Mintáik között dél-afrikai/brazil variánst eddig nem találtak. A variáns vizsgálatot az elsődleges PCR pozitív/negatív eredmény után 24 órán belül kapja meg a vizsgálatot kérő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve