A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák az üzletekben, áruházakban, plázákban dolgozók, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban helytálló munkavállalókat fenyegető kockázati tényezők - mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.
Az érdekvédők a tavaszi korlátozások alapján úgy érzik, hogy az első hullám legmagasabb esetszámait már meghaladó mostani járványban kritikus a bolti helyzet. A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő munkavállalók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat.
A napilap szerint hetek óta megfigyelhető, hogy az idősebbek inkább a délelőtti órákat választják a nyugodt vásárlásra. Eközben a kereskedelmi dolgozók munkájára az év végi ünnepi bevásárlási szezonban még nagyobb szükség lesz, noha sokan közülük már most hajszoltak, elfogytak a szabadságaik és folyamatos nyomást jelent számukra, hogy egész nap maszkban vannak, mégis, nagyobb a megbetegedésük esélye az átlagosnál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve